Szóval, lassan talán már fellélegezhet családunk, s végre befejezhetjük a lakás felújítását. Már kellőképppen unja mindenki a festést, takarítást, széjjelséget, (s Tamás bácsiéknak is szükségük lenne a létrájukra). Nem is lenne az egésszel semmi baj, ha közben nem kellene nap, mint nap bejárni dolgozni, s megfelelni mindenféle elvárásoknak. Bár erre lehetne azt is mondani, hogy örüljünk, hogy van hova menni.
A múltkoriban beszélgettünk éppen arról, hogy minél hosszabb ideje van az ember egy munkahelyen, annál több fiatal van körülötte, s egyre inkább a "nagy" öregek közé tartozik. November 3-án lesz 14 éve, hogy beléptem a "Kossuth"-ba, de nem tudni, hogy a következő 14-et is ott töltöm-e? (Lottót kell venni!) Jól érzem itt magam, de nálunk sem mindig kerek a sajt, s nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. (Bár -gondolom-ez másutt sincs nagyon másként.) Az azért jó, hogy Julcsi ma ismét egy 99%-os matek dolgozattal állított haza, s ilyenkor az ember elfelejti minden gondját-baját.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése