vasárnap, január 28, 2007

Vendégség

Tegnap este az egyik legkedvesebb unokatestvérem és családja volt nálunk látogatóban. Sajnos, nem találkozunk túl sűrűn, de ilyenkor mindig nagyon jó hangulatú esték szoktak zajlani. Nagy beszélgetés, nagy nevetés, kis viszki, kis sör. (S várjuk a következő találkozást!)

Felvételi

Pénteken központi írásbeli felvételit írt leánykánk magyarból és matematikából, mert szeretné megpróbálni a nyolcosztályos gimnáziumot. Szerencsére nem izgult túlságosan, s mikor kijött, akkor is vidám volt. Szerinte mindent jól meg tudott oldani, február 5-én lesz eredmény. 87 jelentkező volt, közülük hatvanat hívnak be szóbelire, s harmincat vesznek fel. (Addig pedig lehet izgulni.)

kedd, január 23, 2007

Látogatók

Ma iskolánk vendége volt néhány olyan ember, akinek döntésétől, benyomásától sokban függ a jövőnk. Már múlt csütörtök óta készültünk erre (takarítás, dekorálás, stb.), reméljük, kellemes emlékekkel távoztak tőlünk...
A néptáncon néminemű pánikra adott okot, hogy Sári néni felvetette az olaszországi út kapcsán, lehetne sátrakban is aludni. Mondván, költségkímélés. Nagyon nem kaptam szívdobogást, mert szerintem addig még sok víz lefolyik a Dunán (a Pón, a Teverén, stb.)!

vasárnap, január 21, 2007

Julcsi napja

Drága leánykánk tegnap reggel úgy ébredt, hogy "Ma jó napom lesz!". Szerencsére, nem kellett csalatkoznia a megérzéseiben. Délelőtt (az édesanyjával kötött alku következményeként) korcsolyázni voltunk, s szerencsére ismét csatlakozott hozzánk Viki. Jó volt a hangulat, bár legközelebb jobban odafigyelünk a kesztyűkre...
Hazaérés után gyors ebéd, majd szülinapi buli egyik osztálytársuknál, Iluséknál. Közben megérkeztek sógoromék is, akiknek köszönhetően immár Cirmoska szobájába is betelepült az internet...
Este pedig Csepelkéék vártak bennünket egy jó kis beszélgetésre, csilis babra, borozgatásra, stb. Sikerült is hazaérnünk éjfél után, tele kellemes élményekkel. KÖSZÖNÜNK SZÉPEN MINDENT!
(Gyula napja: Még megnéztem hajnali 1/4 3-ig a Dánia-Magyarország meccset, mely a most kezdődő férfi kézilabada világbajnokságon zajlott, s győztünk is 30:29-re. Szép volt fiúk, hajrá!)

BOCSÁNAT!

Kedves Barátaim!
Bocsánatot szeretnék kérni, mert január 15-i bejegyzésem félreértésekre adott alkalmat. Természetesen, nem Rátok gondoltam. Ugyanis vannak olyan kollégáim, akikre szinte tökéletesen illenek a megállapításaim. Engem nagyon zavar, hogy sokan úgy gondolják, nagy ívben "t..nak" arra, hogy mit is jelent a tisztességes munkavégzés. Én sem vagyok a megtestesült Sztahanov elvtárs, de úgy érzem, tiszta lelkiismerettel fekhetek le esténként...
Még egyszer: BOCS!

kedd, január 16, 2007

EGY BOLDOG NAP

Leánykánk ma kerületi irodalmi versenyen vett részt, ahol Móra Ferenc "A rab ember fiai" című regényéről kellett beszámolniuk. Legnagyobb boldogságunkra, első helyezést értek el! (Este egy pici pezsgővel meg is ünnepeltük ezt a sikert...)

hétfő, január 15, 2007

"Csak egy család van talpon e vidéken"

Így, negyven felé közeledve szaporodnak a különböző nyavaják... Hol itt fáj, hol ott fáj. Szerencsére(?) nálunk nincs hipochonder a családban, bár lehet, hogy néha nem ártana. Vannak olyan emberek, aki szíre-szóra elmennek orvoshoz, s minden lelkiismeretfurdalás nélkül kiíratják magukat. No comment... (Bár lehet, hogy tovább fognak élni nálunk.)

vasárnap, január 14, 2007

Korcsolyázni (továbbra is) jó!

Tegnap délután ismét korcsolyázni voltunk, Viki is velünk jött. Mindannyian jól éreztük magunkat, folyt. köv. (Reméljük!)












vasárnap, január 07, 2007

Diótörő

Ma elmentünk az Állami Bábszínházba, s megnéztük Csajkovszkíj egyik leghíresebb darabját. Csak a zene szólt, félig báb, félig "emberi" előadás volt. A megértéshez azért szükség volt arra, hogy ismerjük is a történetet. Nekünk tetszett a színészek játéka, de nem vagyok benne biztos, hogy a körülöttünk helyet foglaló 5-6 évesek is hasonló módon vélekednek. (Egyébként a jegyeket még karácsonyi meglepetésként vette Kata, csak tegnap adta át. Jobb későn,...)
S ilyenkor fogalmazódik meg az emberben, hogy sokkal többet kellene "kényeztetnie" magát szellemileg is. Annyi jó előadás, koncert, stb. van, csak hát mindez idő és pénz kérdése...

szombat, január 06, 2007

Korcsolyázni jó!

Ma végre elmentünk korcsolyázni a pesterzsébeti jégcsarnokba. (A sógoroméknak köszönhetően még korit sem kellett kölcsönöznünk.) Nagyon szuper volt (egy-két pici hibát leszámítva), mindenki remekül érezte magát, s nem is törtük össze magunkat. Az egészben az volt a baj, hogy ezt a kirándulást nem tettük meg már sokkalta korábban. De most lelkesek (és fáradtak) vagyunk és már tervezzük a következő látogatást. (S akkor megkóstoljuk a forralt bort is...)

szerda, január 03, 2007

Lelkesedés "hegyek"

Több nap után ma újra iskolába kellett menni. (Érdemes lett volna végignézni családunkon reggel...) Minket nem zavart éjszaka a telihold, bár sokan panaszkodtak rá. Azért örülünk, hogy van munkánk, de szeretném az ördögöt a falra festeni. (A következő szünet: április. Brrr...)

kedd, január 02, 2007

Mi vár ránk? (Újra.)

Bocs', bénáztam.
Nos, ilyenkor új év beköszöntekor sokan tesznek fogadalmat, sokan tekintenek aggódva, vagy éppen bizakodóan a következő év felé. Én is elhatároztam néhány dolgot (pedig nem nagyon szokásom, különösen nem ilyenkor), de majd kiderül, mi lesz belőlük. Már nem tudom, melyik portálon olvastam, hogy lehet szavazni, hogy az "olvasók" szerint mi várható a politikában, sportban, zenében, stb., stb. Én magamban megtettem tippjeimet, csak ne feledjem őket 365 nap múlva sem!
Holnap újra suli, a jelszó, még decemberből: JÚK. (A megfejtéseket kérjük a commentekbe írni!) Lehet, hogy túl genyó a feladvány, bár a történelmet ismerők előnyben...

Mi vár ránk?

Happy...

Mi is átléptünk a 2007-es esztendőbe. Az ünneplésünk nem volt túl zajos, szolíd beszélgetés, zenehallgatás, borozgatás jellemezte. (A gyerekek azért játszottak egy nagyot.) Egy kissé hiányzott a tánc, a mulatozás, de ettől függetlenül jól esett találkozni a régi barátokkal.