Vége a szünetnek

Ismét eltelt néhány nap, s egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy már megint vasárnap van (Garfield: "Úúútálom a hétfőt!" effektus), s megint lehet készülni a munkakezdésre. Alapvetően (szerintem) senki sem szeret oly nagyon dolgozni, de néha azért akad benne jó is. (S most nem arra gondolok, amikor lehet már hazajönni!) Bár amikor már kb. tizedszer szól rá az ember egy gyermekre valamilyen butaság miatt, akkor egy kissé el tud kedvetlenedni, de ha azt látod, hogy volt tanítványod szívesen jön be az óráidra, vagy egy másik szeretettel tesz fel egy kérdést ("Ugye, Te szeretsz tanítani?), nos ilyenkor még mindig kap az ember új erőt. (Aztán néha -szerencsére nem bántásból- megjegyzi néhány ember, hogy meglátszik rajtam az itt eltöltött sok-sok év. Hááát...)