Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk kialakult egy olyan szokás, hogy akárhányszor találkozom egy kollégával, mindig üdvözöljük egymást. Ez valamikor egy kézfogás, valamikor csak egy bicentés, de ha tizedszer megyünk is egymással szembe, akkor is jelezzük egymásnak, hogy fontos a találkozás a másikkal. Van, aki ezt furcsán reagálja le (igen zavart válasz), van aki megelőz az üdvözlésben.
Hogy miért is írtam a fenti sorokat? Rekreáció: "Ha kedd, akkor Belgium, ha szerda, akkor foci". (Plusz kéthetenként iskolai Megasztár.) Akikkel együtt rúgjuk a bőrt heti rendszerességgel, egészen másként üdvözöljük egymást a napi találkozásokkor is. Lehet, hogy nem beszélünk túl sokat, de érződik valamilyen láthatatlan kapocs, ami nagyon jó. Úgy tűnik, nem volt egy hülye ember, aki a közös tevékenységekről beszélt. (Vagy lehet, hogy felesleges is volt minden szócséplés, mert kialakult az magától.)
A néptáncos kötelékekről már sokat írtam, azt hiszem, felesleges lenne ismételnem önmagam. Viszont említhetnék olyan embereket, akikkel ritkán találkozom, mégis "félszavakból" is megértjük egymást. Közhelynek tűnik, de a barátságok (is) viszik előre az embert, s én nagyon örülök, hogy több embert is tarthatok igaz barátomnak!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése